21 nap alatt Európa körül - 3. nap, 2. csoport
- kdieiroda
- 2024. szept. 5.
- 1 perc olvasás
Projekt száma: 2023-1-HU01-KA155-YOU-000144495
Projekt címe: 21 nap alatt Európa körül
2024.08.22.
Késő este megérkeztünk Rómába, itt már a nagy csoport kettévált sajnos egy diákunk megbetegedett, aki már Rómába is lázasan érkezett és sajnos nem tudta velünk tölteni a napot a látványosságoknál, amit nagyon sajnáltunk. Arra jutottunk, hogy így nem tudja folytatni az utat velünk, hiszen állni sem tud, így a szülőkkel együtt úgy döntöttünk, hogy érte jönnek autóval Milánóba, hiszen másnap tovább indultunk a tervek szerint. A csoport többi tagja még ezt a napot Rómában töltötte, így próbáltuk a legtöbb látványosságot megtekinteni. Első utunk a Trevi kúthoz vezetett, majd a nagy tömegen keresztül elindultunk a Vatikánba, ahová nem jutottunk be, mivel előzetes időpontunk volt a Colosseumba, a Forum Romanumba és Mamertine börtönébe, ahová el kellett mennünk. A nap végén a szállásra mentünk és összepakoltunk a másnapi továbbinduláshoz. Még első este a kórházba is mentünk, hiszen betegünk belázasodott.


Komentáře